2017.02.03. 18:00, Miracella
Rákényszerít, hogy többet kommunikálj emberekkel. Én senkivel nem voltam túl jóban középiskola végéig, nem is volt rá szükségem, mert a tanárok minden fontos információt nagyjából közöltek velünk. Az egyetem viszont egy másik világ, itt semmit nem fognak a szádba rágni, nemhogy kétszer, de inkább egyszer sem mondanak el.
Találsz olyan embereket, akiket barátaidnak nevezhetsz. Talán nem örökké tartó kötelékről van szó, de legalább tudsz rájuk számítani, ha szükséges és ők is rád, addig, ameddig egy helyen tanultok.
Nekem segített az, hogy nálunk vannak tanulócsoportok (ez nem minden szakon van), habár nem lehet az ember mindenkivel jóban, de néhány nagyon rendes embert ismertem így meg.
Az időbeosztás rettenetesen nehéz, főleg ha egész héten egész nap óráid vannak. Szelektálni kell. Nehezen tanultam meg, de ha egy előadás unalmas, nem ad hozzá a megértéshez, és nem katalógusos, akkor azt az időt tanulásra kell fordítani otthon vagy az órán. Nyilván az ember rosszul érzi magát, hogy nem figyel, de muszáj.
Keves(ebb)et kell foglalkozni a többi diák jegyeivel. Mindenkinek más megy jól. Ez nagyon fontos! Azért, mert egy tantárgyból nem vagy ötös, nem jelenti azt, hogy hülye vagy, vagy alkalmatlan az adott szakra. Rengeteg olyan dolgot tanulunk meg az egyetemen, amire nem biztos, hogy szükségünk lesz. [Ez középiskolára is igaz!]
Ebből jön a másik dolog. Annyi kurzust kell összesen teljesíteni, hogy biztos lesz olyan, ami nem fog érdekelni. Nem kell kétségbe esni! Általában ezek kötelezőek, vagy kötelezően választhatóak, ezért nem nagyon kikerülhetőek, de nálam például volt olyan szabadon választható is, aminek jól hangzó neve volt, aztán elmentem egy előadásra és annyira unalmas volt, hogy inkább leadtam.
Kettes felett minden csak formalitás? Oké, ez nem teljesen van így. Nyilván nem a ez a jegy a cél, de azért öröm ez is, még ha keserédes is, ugyanis legalább sikerült a vizsga.
Az alvásra szánt időt, mivel aranyat ér, arra is kell használni. Mindenki tudja, hány óra alvással tud normálisan funkciónálni. Nálam ez kb. 8 óra, de minimum hét. Ez alatt rendkívül rosszkedvű, mogorva és elviselhetetlen leszek. Ráadásul a koncentrációképesség is sokat romlik.
Kávé és engergiaital csak óvatosan! Nekem inkább az előbbi, ha szükséges. Utóbbitól többször rosszul lettem, úgyhogy inkább nem kísérletezek vele.
Összegezve minden nehézséggel és rossz dologgal együtt is
jó egyetemistának lenni.